N-es MAGYAR VASÚTI TEREPASZTAL


Gyerekkoromban mindig álmodoztam egy vonat terepasztalról, biztosan annak is köszönhető hogy édesapám közel 40 évet húzott le a vasútnál, és középiskolás éveimben napi szinten jártam vonattal Debrecenbe, így sokszor voltam közelségbe a MÁV járműveivel. Azt szokták mondani, hogy ha születik egy fiú a családban, akkor az apuka sok olyan játékot vesz a fiának, mait Ő anno nem kapott meg. Talán ennek is köszönhető, hogy elkezdtem a terepasztal építést, ugyanis 2016 december 6-án megszületett László kisfiam. Szerencsésnek mondhatom magam, mert családi házban lakunk, és van egy szép nagy pince is, ami helyet fog majd biztosítani a terepasztalak. Nem titkolt tervem, hogy ez a terepasztal azéret is készül, hogy mire a fiam elég nagy lesz hozzá, közösen építsük, fejlesszük tovább.
Azért esett a választásom az N-es méretre, mert úgy vélem, hogy ezzel a mérettel egy nagy asztalon sok minden elfér, részletesebb terep építhető. Tapasztalatom pedig, hogy ez a méret nem igazán elterjedt, főleg magyar vonatkozású alkotóelemek tekintetében, így sok munka és kitartás kell hozzá, hogy olyat építsen az ember amit szeretne.